Varga Gábor klarinétművész koncertje
Az est folyamán közreműködik Kéry János zongoraművész.
Műsor:

VARGA Gábor 1974-ben született, zenei tanulmányait Szegeden, majd 1998-ban, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett diplomát klarinét szakon, majd 2002-ben, párizsban szerezte meg posztgraduális diplomáját.
Számos hazai és nemzetközi verseny díjazottja, többek között a 2oo1-ben megrendezett XI. Sevillai Nemzetközi Klarinétverseny győztese.
Zenekari karrieje 1995-ban indult, amikor a Győri Szimfonikus Zenekar vezető klarinétosa lett. 1996-tól a Concerto Budapest tagja, 1997 óta a Magyar Rádió Szimfónikus Zenekarának első klarinétosa. 2005-2007 között a szingapuri Szimfonikus zenekar első klarinétpsa volt.
Aktív résztvevője a hazai hangversenyéletnek kamarazenei produkciókban csakúgy, mint szólistaként. Szinte valamennyi hazai zenekarral fellépett már, külföldön Szlovákiában, Romániában, Finnországban, Spanyolországban, Franciaországban, Taiwanon, Szingapúrban, Kínában, Németországban, Ausztriában.
Vendégszerepelt, olyan hangversenytermekben, mint pl. a bécsi Musikverein, vagy a lipcsei Gewandhaus. Kamarazene partnerei között olyan nemzetközi hírességeket találunk, mint Vásáry Tamás, Gulyás Márta, Nagy Péter, Szabadi Vilmos Perényi Miklós, Gustav Rivinius, Nicolas Constantinu, David Grimal.
A kortárs zene lelkes képviselője, számos kamara- és versenymű ősmebutatója fűződik a nevéhez olyan magyar szerzők tollából, mint Kovács, Durkó, Fekete, Szentpàli, Vajda, stb.
A Magyar Rádió számára készített felvételt Mozart és Weber kamara- és versenyműveiből, illetve Nielsen: Concerto, Kovács: Álomtánc, Drusetzky kamara- illetve Vajda klarinétra írt műveiből is készített CD felvételeket.
Rendszeresen tart mesterkurzusokat Europa, Árizsa, Észak- és Dél-Amerika legfontosabb egyetemein, illetve az ICA és ECA (nemzetközi és európai Klarinét Szövetség) fesztiváljain.
2001-ben, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kezdődött tanári pályafutása. 2014-ben a Debreceni Egyetem tanáraihoz csatlakozott, majd később ugyan ebben az évben a Győzi Egyetem Művészeti Kar Varga Tibor Zeneművészeti Intézetében lett kinevezett tanár.
2017 óta a manchesteri RNCM zenei főiskola "nemzetközi klarinét oktatója".

1998-tól 2006-ig a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola zongoratanára. 2004-től a Zeneakadémián tanít, 2005-től az intézmény tanársegédje, 2016-tól adjunktusa. Növendékei között találhatunk kezdőket, haladókat és professzionális zongoristákat is. Mesterkurzusokat tartott a Sankt Wendel-i (Németország) és a Quindao-i (Kína) nemzetközi zenei táborban és a Mexikóvárosi Állami Zeneakadémián. Zsűrizett a Semmelweis Zenei versenyen, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola zongoraversenyén és az Angalica Morales Országos Zongoraversenyen Mexikóvárosban. 2018 júliusában, Szentpétervárott Qui Yue kínai származású növendéke első helyezést ért el a Nyolcadik Nemzetközi Piano Bridges Zongoraversenyen. Pedagógiai és hangszeres működését a folyamatos megújulás és fejlődni akarás jellemzi.
A koncert a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásából kerül megvalósulásra.