Pécs hangjai
A PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének hangversenye
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM MŰVÉSZETI KAR
Zeneművészeti Intézet
A gazdag művészeti élet, a Pécsett élő és dolgozó neves zene- és képzőművészek segítették a Művészeti Kar létrejöttét, mely a jogelődök különböző művészeti tanszékeiből 1996-ban alakult. Ez az ország egyetlen felsőfokú zenei, képzőművészeti és alkalmazott, illetve médiaművészeti képzést integráltan folytató központja, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kívül az egyetlen magyarországi felsőoktatási intézmény, mely DLA képzést nyújt a művészet terén.
A Művészeti Kar számára a Zsolnay Negyedben létrejött új campusával új lehetőségek valósulhatnak meg. A Zeneművészeti Intézet a gyár egykori tanonciskolája helyén lelt új otthonra. A hely szellemiségét követve intézetünk is a magas szintű hangszeres, énekes és elméleti képzést, a tehetségek támogatását tekinti oktató munkája alapjának. Meggyőződésünk azonban, hogy nem az intézet épülete, s nem is szervezete vonzó a zenei pályát választók számára, hanem kizárólag művésztanáraink személye, tudása és pedagógiai elkötelezettsége. Művésztanárai – szólistaként vagy neves magyar zenekarok tagjaiként – rendszeres fellépői a hazai és nemzetközi hangversenyéletnek. Kiemelkedő felkészültségű hallgatói pedig résztvevői a Pannon Filharmonikusok – Pécs zenekari koncertjeinek. Büszkék arra, hogy José Carreras és Placido Domingo operaénekesek a PTE és a kar díszdoktorai.
2016 őszén indított Kamarakoncert-sorozata részeként az intézet nem titkolt szándéka a budapesti koncertéletben is megjelenni, valamint Pécs és a régió kiemelkedő zenei életét még inkább gazdagítani.
Fellépők:
BÁNFALVI Zoltán, hegedűművész
FUTÓ Balázs, zongora
HERPAY Ágnes, fagottművész
KIRÁLY Csaba, Liszt-díjas zongoraművész
Francesca PROVVISIONATO, mezzoszoprán
SOLYMOSI Péter, trombitaművész
Pécsi Egyetemi Nőikar – KERTÉSZ Attila, Liszt-díjas karnagy
Pécsi Egyetemi Vegyeskar – Prof. Dr. LAKNER Tamás, Liszt-díjas karnagy
Pécsi Egyetemi Zenekar
Vezényel: KOCSÁR Balázs, Liszt-díjas karmester, érdemes művész
Műsor:
Francesca PROVVISIONATO, mezzoszoprán
Pécsi Egyetemi Nőikar (karig. Kertész Attila, Liszt-díjas karnagy)
Pécsi Egyetemi Vegyeskar (karig. Lakner Tamás, Liszt-díjas karnagy)
Pécsi Egyetemi Zenekar
vezényel: Kocsár Balázs, Liszt-díjas karmester, érdemes művész
A Hangverseny a Nemzeti Kulturális Alap támogatásából valósult meg.
Jegyek
Belépőjegy: 2900 Ft
Jegyek online a www.jegy.hu oldalon, vagy személyesen az alábbi oldalon található jegypontokon vásárolhatnak: https://www.jegy.hu/jegyirodak.