FARKAS Gábor Liszt-díjas zongoraművész koncertje
MŰSOR:
Schubert nyolc Impromptu-je két sorozatban jelent meg. Az 1839-ben Liszt Ferencnek dedikált op. 142. Impromptu-sorozat első és utolsó darabja azonos hangnemben van, így felmerült az a kérdés, hogy vajon álcázott négytételes szonátáról van-e szó. Schubert maga a névválasztással tette egyértelművé, hogy nem, és azóta a kutatások is jelentős különbségeket mutattak ki a szerző egytételes és többtételes művei között. A Lisztnek ajánlott kompozíciók után három Liszt-átirat következik. A komponista közel száz kollégája darabjait dolgozta át, főként szóló zongorára. Schubert többszáz rövid, szórakoztatásra szánt táncdarabot írt zongorára, amelyek - funkciójuknál fogva - gyakran kissé sablonosak voltak, ám a rengeteg darab között találhatók igazi gyöngyszemek is. Liszt ezekből választott kilenc tételt, amelyet kifinomult érzékkel dolgozott át szórakoztató zenéből hangversenytermi opusszá. A sorozat 7. darabja szólal meg a hangversenyen.
FARKAS Gábor Liszt- és Junior Prima-díjas zongoraművész, 2005-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Ezt követően 2014-ben doktori fokozatot szerzett, ahol mesteriskolabeli mentora Kocsis Zoltán volt. Számos nemzetközi zenei verseny, köztük a 2003-as Magyar Rádió Zongoraverseny, valamint a 2009-ben, Weimarban megrendezésre került 63. Nemzetközi Liszt Zongoraverseny győztese. 2015-ben elnyerte a New York Concert Artist & Associates versenyének fődíját is, melynek eredményeképpen nagy sikerrel debütált 2016-ban New Yorkban a Carnegie Hallban. A világ olyan kiemelkedő koncerttermeiben lépett már színpadra, mint a velencei Teatro la Fenice, a brüsszeli BOZAR, a berlini Konzerthaus, a madridi Auditorio National de Music, vagy a shanghaji Oriental Art Center. Ezenkívül nemzetközi fesztiválok, köztük a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a zwickaui „Schumann Fesztivál”, a weimari „Pélerinages Fesztivál” a pekingi „Musicathlon”, és a „Kaposfest” rendszeres vendége. Olyan kiemelkedő karmesterekkel dolgozott együtt, mint Kocsis Zoltán, Fischer Ádám, Olli Mustonen, Philippe Bender, George Tchitchinadze, Olaf Henzold, Kobayashi Ken-Ichiro, vagy Vásáry Tamás. Első albuma, „An Evening with Liszt” címmel jelent meg a Warner Music Hungary gondozásában 2008 novemberében, amely elnyerte a rangos „Grand Prix du disque” díjat, valamint a Franz Liszt International Society „2009 legjobb Liszt felvétele” elismerését. Ezt számos további lemezkiadvány követte, köztük 2017-es megjelenésű szólóalbuma Liszt műveiből a Steinway & Sons Records kiadásában, valamint ugyanezen évben Schumann albuma a Hungaroton, illetve Farkas Ferenc Piano Concertino című művének felvétele a Toccata Classics, London gondozásában. 2017-től a Steinway & Sons Records new yorki, hamburgi és budapesti képviselete egyhangúlag Steinway Artist-tá választotta, s további lemezfelvételekre kérte fel. Szintén 2017-ben a művész óriási megtiszteltetésként elfogadta állandó professzori kinevezését a Tokyo College of Musicban, amelynek ezzel első európai és egyben legfiatalabb mesterévé vált. Farkas Gábor lett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének vezetője a 2020/21-es tanévtől, valamint mostantól ő irányítja a Doktori Iskola Billentyűs és Akkordikus alprogramját is. Hatalmas megtiszteltetés Gábor számára, hogy a nagy múltú Alma Mater kiemelkedő vezető tanárainak munkáját folytathatja. Családjával nyár végén visszaköltözött Magyarországra, vendégprofesszorként azonban továbbra is folytatja oktatói tevékenységét a Tokyo College of Music-ban.
A művész legújabb lemezfelvétele és az azt bemutató koncertek - Chopin Balladák és Impromptuk (Hungaroton) - 2019. júniusi megjelenése óta óriási szakmai és közönségsikernek örvend. Szintén ez évben elnyerte a rangos Aoyama Művészeti Díjat, amit az év legjobb hangversenyéért adományoztak a művésznek Japánban.
A hangverseny a Potenton Alapítvány, a PTE MK ZMI, és az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Művészeti Munkabizottságának közös szervezésében valósul meg. Támogatja a Magyar Művészeti Akadémia.
Jegyek
Belépőjegy: 2000 Ft, PTE polgár jegy 1000 Ft, PTE MK szakmai jegy / Nyugdíjas jegy 500 Ft
CAMERATA bérlet hangversenye