Kai FRÖMBGEN oboaművész, a düsseldorfi Robert Schumann Hochschule professzorának estje
Közreműködik: BALOGH Ildikó zongoraművész
MŰSOR:
A hangverseny műsorát Saint-Saëns álmodozó, életigenlő, dallami és érzelmi hegyeket-völgyeket bejáró műve nyitja. Julius Rietz nevét talán kevésbé ismeri a közönség. A német zeneszerző nem csupán korban, de stílus és lelkivilág tekintetében is Mendelssohn rokona. Művei klasszikus letisztultságukkal és mérsékelt érzelmeikkel szemben állnak a híres kortársak, Liszt és Wagner stílusával. A 18-19. század méltatlanul elfeledett művésze a dán oboavirtuóz, Christian Frederik Barth, a maga korában híres zeneszerzőnek is számított. Jelen koncerten legismertebb alkotása, a „Brillant” feliratú szonáta szerepel. A koncert legfiatalabb szerzője Benjamin Britten. Temporal Variations című műve egy dél-afrikai zongoraművész, Adolph Hallis megrendelésére készült, és még a bemutató napjára sem készült el tökéletesen, ezért Britten visszavonta, hogy dolgozhasson még rajta. Viszont erre nem kerülhetett sor, így a darabot posztumusz kiadásban ismerjük. Johann Wenzel Kalliwoda Schumann kortársa, a kor kedvelt szimfóniaszerzője, akit úgy neveznek, mint „a szimfonikus kapocs Beethoven és Schumann között”, kinek egy jól sikerült szimfóniatémáját Schumann is felhasználta. A hangverseny zárásaként Kalliwoda könnyed szalondarabja szólal meg.
Kai FRÖMBGEN 2012 januárja óta tagja az Európai Kamarazenekarnak. 1977-ben született Koblenzben. Első oboaóráit a Luxemburgi Konzervatóriumban Norbert Matterntől kapta. Háromszor nyert első díjat a „Jugend musiziert” szövetségi versenyen; 1991-ben, 1993-ban és 1995-ben. Középiskolai tanulmányai után Christian Wetzel professzornál kezdett tanulni Lipcsében a Felix-Mendelssohn-Bartoldy Dráma- és Zeneiskolában. Ösztöndíjat kapott a Német Emberek Alapítványtól, a Villa Musica alapítványtól és a Richard Wagner Társaságtól.
Kai az Európai Ifjúsági Zenekar (EUYO) tagja volt 1998-ban és 1999-ben. 1999-ben ajánlották fel neki az elsőoboista pozíciót a Staatsphilharmonie Rheinland-Pfalz-ban, majd a Bambergi Szimfonikusok – Bajor Állami Filharmónia elsőoboistája lett 2003-ban. Rajong a kamarazenéért és gyakran játszik együtt olyan művészekkel, mint: Frank Peter Zimmermann, Christian Zacharias, Mirijam Contzen, Christoph Eschenbach és a Sabine Meyer fúvósegyüttes. Tagja a Linos Együttesnek is.
2005-ben, 2006-ban és 2007-ben is ő volt a Claudio Abbado által vezényelt Lucern Fesztiválzenekar első oboistája.
2012-ben a Saarbrückeni Zeneművészeti egyetem professzorává nevezték ki, 214 óta pedig a Robert Schumann Főiskolán is tanít Düsseldorfban. Az első oboista pozícióját a Rupert Hughes emlékére létrehozott „Rupert Hughes Will Trust” alapítvány szponzorálja.
BALOGH Ildikó 2003-ban szerezte meg zongoraművész-tanári diplomáját a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán. Ettől kezdve a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola korrepetitora és zongoratanára, 2010 óta a PTE Művészeti Kar korrepetitora többnyire a fafúvós tanszéken.
A hangversenyt támogatja a Nemzeti Kulturális Alap.
Jegyek
A CAMERATA BÉRLET HANGVERSENYE
Bérletek válthatók február 12-ig online a www.jegymester.hu oldalon, vagy a Zsolnay Örökségkezelő NKft. jegyértékesítő pontjain.
JEGYEK
Belépőjegy: 2000 Ft
PTE Polgár jegy: 1000 Ft
Nyugdíjas jegy: 500 Ft
PTE MK dolgozók és hallgatók számára szakmai jegy: 500 Ft
Jegyek a www.jegymester.hu oldalon, vagy a Zsolnay Örökségkezelő NKft. Infopontjain illetve 1 órával koncert előtt a Hangversenyterem bejáratánál kaphatók.