Szabadi Vilmos hegedűművész koncertje
W.A.Mozart Esz-dúr szonáta Kv 481 (No. 33)
Vecsey Ferenc Preludium és Fuga szólóhegedűre
J. Brahms G-dúr szonáta Op. 78 No.1
Zongorán közreműködik : Marczi Mariann
SZABADI Vilmos hegedűművész, kétszeres MIDEM, Príma, HUNGAROTON és Liszt-díjas előadóművész, a Liszt Ferenc Akadémia tanszakvezető egyetemi docense. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Halász Ferenc irányítása alatt 1983-ban fejezte be és egy évvel később, már az intézmény legfiatalabb tanáraként tanított. Posztgraduális tanulmányait Ruggiero Riccinél, Végh Sándornál és Fenyves Lórántnál végezte. 1982-ben a Magyar Rádió által rendezett Hegedűverseny győztese. 1983-ban a Hubay Jenő Hegedűverseny első díjasa, illetve mindkét versenyen elnyerte a zsűri különdíját is. 1985-ben, Finnországban harmadik lett a Jean Sibeliusról elnevezett nemzetközi hegedűversenyen. Világkarrierje 1988-ban indult: a Royal Festival Hall Bartók Béla tiszteletére rendezett gálakoncertjén Bartók 2. hegedűversenyét játszotta Solti Györggyel, ezt a BBC és a Decca rögzítette, majd a Philips világszerte megjelentette. 1990-ben a londoni Royal Philharmonic Orchestra-, 1992-ben a BBC Philharmonic-, majd az Ír Koncert Zenekarral lép fel. Október 22-én egyetlen magyar állampolgárként játszott – Msztiszláv Rosztropovics, Plácido Domingo, Kiri Te Kanawa és Jeffray Tate társaságában – Solti György 80. születésnapi koncertjén a Buckingham-palotában, a teljes brit uralkodóház jelenlétében. 1995-ben a spanyol uralkodóház Stradivari hegedűjén játszott a madridi Auditorio Nationales színpadán. Napjainkig 59 CD/LP/CDV jelent meg a nevével fémjelezve. 1999-ben megalakította a Wiener Belvedere Trio kamaraegyüttesét. Az elmúlt évek folyamán számtalan mesterkurzust adott világszerte, Európában, a Távol-Keleten, valamint az Egyesült Államokban. Hangszere egy cremonai mesterhegedű – Laurentius Storionitól, 1778-ból, a Magyar Állam kollekciójából való.
MARCZI Mariann: Négyéves korában kezdett zongorázni. 1991-től a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Ábrahám Mariann és Csalog Gábor növendéke volt. 2000-ben szerzett zongoraművészi diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Falvai Sándor, Nagy Péter és Kemenes András növendékeként. Berlinben (Hochschule für Musik „Hanns Eisler”), és különböző mesterkurzusokon (Kurtág György, Kocsis Zoltán, Florent Boffard, Pierre-Laurent Aimard, Elisso Wirssaldaze) folytatta posztgraduális zenei képzését. 2002–2005 a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte doktori tanulmányait Gulyás Márta és Papp Márta konzulensek irányításával. 2008-ban szerezte meg DLA/DMA doktori diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Disszertációjának témája Ligeti György zongoraetűdjei. Számos hazai és európai verseny díjnyertese. Magyarország koncerttermeiben és Európa csaknem összes országában vendégszerepelt. Felvételei készültek a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban, a Duna TV-ben, az Osztrák Rádióban, az NDR-nél és a müncheni Bayerischer Rundfunkban.Különböző fesztiválokon lép fel, mint pl. Nemzetközi Bartók Fesztivál, Szegedi Kamarazenei Fesztivál, Zempléni Fesztivál, Prag–Wien–Budapest Fesztivál, Centre Acanthes Fesztivál, Pianissimo Fesztivál, „Tavasz Oroszországban” Fesztivál, Ziethener Musiktage, Zsolnay Fesztivál. Olyan neves karmesterekkel dolgozott, mint Antal Mátyás, Pál Tamás, Peskó Zoltán, Tihanyi László, Massimo Testa, Gábor Ferenc, Konstantia Gourzi és Valerio Sannicandro. Kamarazene partnerei voltak Perényi Miklós, Megyesi Schwartz Lúcia, Győri Noémi, Bársony Péter, Szabadi Vilmos, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Rohmann Ditta, Götz Nándor, Rumy Balázs, Begona Alberdi, Rajk Judit. Különböző kortárs zenei együttesekkel dolgozott, mint pl. az Ensemble Echo Berlin, az MZT Kortárszenei Kamaraegyüttese és az Ensemble Wiener Collage.
Jegyek
Belépőjegy: 2000 Ft, PTE polgár jegy 1000 Ft, PTE MK szakmai jegy / Nyugdíjas jegy 500 Ft
Online jegyvásárlás